Magunkról :: Táborvilág :: Projektjeink :: Kiállításaink :: Hortobágyjárók :: Dédunokák :: Publikációk :: Havi képmelléklet :: Emlékhelyek

„…amilyen mértékben az emberek a saját kort mindig új kornak, ’újkornak’ tapasztalták, olyan mértékben növekedett a jövő kihívása. Ezért vonatkozik speciális kérdésünk a mindenkori jelenre és annak időközben elmúlt egykori jövőjére.”
Reinhart Kosseleck

2020. április

A Home office-ban eljött a rendezések, összegzések ideje. Korábban beszámoltunk a több honfitársával hortobágyi kényszermunkatáborba hurcolt Balaska (Balaskas) Péter (1914) görög származású rab hányattatott sorsáról. A hortobágyi deportálásból az ÁVH börtönébe internálták >> l. 2020. februári bejegyzésünket.

A levéltári (ÁBTL) nyomozás során (még a karanténbe szorulásunk előtt) megtalált új szálak nagy történethez vezettek el: a Magyarországra akkreditált amerikai követ: Christian Magelssen Ravndal (1899-1984) ötkötetes dossziésorozatban megőrzött állambiztonsági anyagához. Balaskas Péter ugyanis internálásának megszűnése után, 1953 novemberében amerikai állampolgárságára hivatkozva, az amerikai követségre ment, ahol sofőrként alkalmazásba is került. Az esemény nem kerülte el az 1953 nyarán már a Belügyminisztériumba integrált államvédelem figyelmét. A beszédes nevű Szikla Péter államvédelmi százados, az I/1. alosztály vezetője – több fontos információ mellett – a követ Balaskas amerikai állampolgárságának elismertetése ügyében tett erőfeszítéseiről is informálja feletteseit egy 1954. februári jelentésében.

A budapesti tisztségében 1951 óta működő C. M. Ravndal személyével ekkor már dokumentáltan „kihárítás céljából” foglalkozott a cég. Az amerikai-norvég szülőktől Bejrutban született, az I. világháborút katonaként végig szolgáló fiatalember 1921-ben lépett külügyi pályára. Európában, Kanadában, Dél-Amerikában teljesített szolgálatot. Budapestre éppen Uruguay-ból érkezett. A világpolgár, kultúrakedvelő, zeneértő férfi, aki társaságban még Petőfi-verseket is szívesen szavalt magyarul, rajongott Fischer Annie zongoraművészetéért és általában ismerősen mozgott a korabeli magyar kulturális életben, nem lehetett kívánatos személy az elhárítás számára. „Kiutasításához feltétlenül ki kell válogatni azokat a dokumentációkat, amelyek tevékenységét bizonyítják és felhasználhatók ellene dekonspiráció veszélye nélkül” – jelezte 1954 szeptemberében összefoglaló jelentésében Szécsi Márton államvédelmi főhadnagy. Ehhez ügynökök tömeges beszervezésén túl – kis szálként – jól jött Balaskas Péter „ügye” is.
Őt ugyanis 1954 márciusában a Petőfi téri görög ortodox templom kirablásán kapták el egy honfitársával együtt (mit ad Isten: az államvédelem fotósai éppen jelen voltak). Balaskas ekkor már tudomással bírt arról, hogy a hortobágyi rabságból kiszabadult felesége (Alexandráról bővebben volt szó februári bejegyzésünkben) egy másik férfival visszatért Görögországba. Balaskas felelősségre vonása nem történt meg. Ő ugyanis „az USA Követség többszöri közbenjárására és kérésére, hivatkozva nevezett amerikai állampolgárságára, 1954 júniusában a Magyar Külügyminisztérium hozzájárulásával végleg elhagyta Magyarországot.” De ahhoz kellett még két év, hogy 1956. augusztus 8-án Ravndal is végleg elhagyja posztját és Magyarországot. Az ő története is feldolgozásra vár még.


Ravndal amerikai követ és felesége. A kép Vargáné, Kámetler Éva tulajdonában (TTMA-archívum). A követhez ez a „hortobágyi” szál is kapcsolódik. A kép tulajdonosának édesanyját: Kámetler Lászlóné Bogya Borbálát ugyanis szüleivel és nagyapjával 1951. július 23-án hurcolták el Vasszentmihályról Elepre (a nagyapa, Horváth Kálmán ott is halt meg). Kámetlerné – aki állapotosan került a táborba, és lányát ott szülte meg – 1949-től 1951-ig az amerikai követ háztartásában dolgozott. A képet a család megőrizte.

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

2020. május

Nézem a naptáramat, május 18. de. 10 óra: találkozás Hortobágyon, a Nagycsárda parkolójában. Igen. Onnan 8-10 fős csoportunkkal irány a közeli Kungyörgy-telep és ott a víztorony. A torony sisakja alól, 23 méteres magasságból körbe nézve (fotózva, filmezve) jó időben – és milyen ragyogó napra ébredtünk ma! – rálátás nyílik szinte az egész Hortobágyra. A közeli Halastavakra, a Kungyörgyi és az Akadémiai tavakra, a Halastavakon túl a kócsi, kecskési és csegei pusztákra, észak-keleti irányban Mátára,dél-keletre a Hortobágy községhez közeli Malomházi tóra, mellette a Vadasparkra, és rajtuk túl Pentezug, Angyalháza, Borzas és Szelencés legelőire. Csaknem az egész pusztára. A helyszínekre, ahova már délután elindultunk volna terepjárókon. És ahol folytattuk volna a pusztajárást másnap is, miután este szimpóziummal egybe kapcsolt vacsoraközi társalkodás közben meghánytuk-vetettük volna a látottakat és a még előttünk álló látnivalókat. Esetleg még egy slambuccal is megtoldva a tanulmányút kulináris vonatkozásait.

No, ebből nem lett semmi, és nem is lesz valószínűleg. Pedig – jegyzeteimet nézve – a program elég jól összeállt, majdnem minden egyeztetve, alig van igazítani való rajta.

Szobafogságra ítélve, ha kissé elvadul is az ember a kinti világtól, belevetheti magát egy másik világba: gépi nyilvántartásainak rendbehozásába, elfekvő jegyzeteibe, elfelejtett ötleteibe, félkész írásaiba, dokumentumok, adatok, többé-kevésbé rendezett tömegének rendbe hozásába. Ha szerencsés, mind ehhez még ösztönzés is érkezhet a külvilágból. Például egy online interjúajánlat, ezúttal a >> Vasárnap c. magazintól.
 Az interjút záró kérdés és válasz annak illusztrálására, hogy adódik munka a karanténban is, van mit rendeznünk:  

"– Közel húsz éve kutatja ezt a témát, az ország számos levéltárában végzett feleségével együtt alapos gyűjtőmunkát. Eredményeikből mit érez a legfontosabbnak? Melyek a még megoldásra váró legfontosabb kérdések?

Feleségemmel – egyúttal munkatársammal: Nagy Máriával – azt az ismeretmennyiséget érezzük legfontosabbnak, ami egyelőre többé-kevésbé rendezve, gépben van: digitalizált formában érhető el, közcélú hasznosulása informatikai feldolgozást, prezentációs technikákban gyakorlott szakemberek bekapcsolását feltételezi. Ami kiadványainkban, kiállításainkon, honlapunkon: www.telepesek.hu dokumentált, az töredéke ennek – a hortobágyi kitelepítések történetén messze túlmutató – társadalomtörténeti tényanyagnak. Mint alapítványunk nevéből kiderül: több mint másfél évtizeddel ezelőtt társadalmi múzeumot hoztunk létre. Múzeumot, azaz ismeretek tárát, amelynek „fiókjai” röviden összefoglalva: 8000 körüli személy, 2200 körüli család adatai (SPSS file); kérdőíves felmérés: 251 család, 1108 személy adatai, életeseményei a szabadulás után (SPSS file); interjútár: hanganyagok, leírt interjúk volt táborlakókkal, volt helyszíneken élőkkel; útibeszámolók: a terepmunkák dokumentumai; térképtár: tábori helyszínek, országos és megyei térképek; fotótár: a táborok és kitelepítések helyszínei, korabeli és későbbi családi fotók; levéltári dokumentáció: megyei levéltárak, MNL, ÁBTL, OSA Archívum; írásos visszaemlékezések, tábori naplók, levelek, kéziratok és publikált munkák; táborkrónikák, táborfolklór: korabeli rajzok, képek, versek, csasztuskák stb.; telepes könyvtár: a korszakról, táborokról megjelent kiadványok; telepes filmtár: dokumentum- és játékfilmek, videók a hortobágyi és azon kívüli táborvilágról, törvénysértésekről, a Rákosi-korszakról."

Mindebből következően: bőven van tennivalónk még, és ezek eddigieknél eredményesebb megvalósítására talán az esélyeink is jobbak lesznek a közeli jövőben, amikor az újragondolások kényszere bizonyára a történeti emlékezetre és emlékezetpolitikára is kiterjed. Állunk elébe.

Magunkról

Kurátorok

1% szponzorálás

Aktuális

Évről évre:

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

Dokumentumok

:: TELEPESEK Társadalmi Múzeum Alapítvány :: Munkatársak :: Elérhetőségek :: Támogatás :: Kapcsolataink :: Rólunk írták ::
 
:: Copyright Saád József 2010 :: Web design Macskamenta ::